Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Cseh Tamás szobor

MTI Itthon

Fotó: Felavatták Cseh Tamás szobrát a Gellért téren

Cseh Tamás énekes, dalszerző, a XI. kerület egykori lakosa bronzszobrát avatták fel péntek délután a budapesti Gellért téren. Majoros István szobrászművész egészalakos alkotása a zenészt gitárral a kezében ábrázolja.

MTI Kult

Biztos, hogy lesz Cseh Tamás szobor a Gellért téren

A XI. kerületi Gellért téren állítják fel a 2009-ben elhunyt Cseh Tamás életnagyságú szobrát. A zeneszerző, előadóművész idén lenne 70 éves, tiszteletére az újbudai önkormányzat kezdeményezte az alkotás elkészítését, és ezt szerdai ülésén a Fővárosi Közgyűlés hagyta jóvá.

MTI Kult

Cseh Tamás szobrot avatnak ősszel a Szent Gellért téren

Várhatóan szeptember 6-án, a magyar dal napjához kapcsolódva avatják fel Cseh Tamás énekes szobrát a budapesti Szent Gellért téren. Újbuda a korábbi terveken változtatva az alkotással nem az "indiánnak", hanem a dalszerzőnek állít emléket. A 2009-ben elhunyt Cseh Tamás kedden lenne 70 éves.

Remekül él Szíjj László az állami útépítésekből, 5 milliárdos osztalék lett a jutalma tavaly

Remekül él Szíjj László az állami útépítésekből, 5 milliárdos osztalék lett a jutalma tavaly

A BMW 600 lóerő fölé tolta az i4 villanyautó teljesítményét

A BMW 600 lóerő fölé tolta az i4 villanyautó teljesítményét

Macron: Ha Kína nem képes távol tartani Észak-Koreát az ukrajnai háborútól, akkor a NATO megjelenhet Ázsiában

Macron: Ha Kína nem képes távol tartani Észak-Koreát az ukrajnai háborútól, akkor a NATO megjelenhet Ázsiában

Tilos üzemanyagokat, repülőjegyeket reklámozni egyre több holland városban

Tilos üzemanyagokat, repülőjegyeket reklámozni egyre több holland városban

Visszapillantón lógó arcmaszk miatt nem látta a biciklist a sofőr, baleset lett belőle

Visszapillantón lógó arcmaszk miatt nem látta a biciklist a sofőr, baleset lett belőle

Megszorongatja a ChatGPT-t a DeepSeek frissített MI-je, de a cenzúra terén is szintet lépett

Megszorongatja a ChatGPT-t a DeepSeek frissített MI-je, de a cenzúra terén is szintet lépett

Kiadta első negyedéves jelentését a 4iG

Kiadta első negyedéves jelentését a 4iG

Der Spiegel-elemzés: Ha az EU Moszkva elleni manővere rosszul sül el, az autokrata Orbán újra megnyerheti a választást

Der Spiegel-elemzés: Ha az EU Moszkva elleni manővere rosszul sül el, az autokrata Orbán újra megnyerheti a választást

Lengyel Tamás a Fülkében: Összetartozunk, ez az országunk, együtt csináljuk ezt az egészet

Lengyel Tamás a Fülkében: Összetartozunk, ez az országunk, együtt csináljuk ezt az egészet

A címlapról ajánljuk